Kizárni teljesen a külvilágot és elutazni, belemerülni egy másikba: önmagunk lelki világába. Ez is olyan színes és titokzatos, mint a világ körülöttünk, de talán egy picivel még rejtélyesebb is. Felfedezni önmagunkat, az igazi, csupasz lelkünket és hazugságtól mentes tiszta érzéseinket sosem egyszerű és még kevésbé könnyű. És persze nem is megy egyik napról a másikra. Ez egy hosszú utazás...

 

Csak remélhetjük, hogy van legalább egy olyan szerettünk, barátunk vagy egy társunk, akivel megoszthatjuk legmélyebb félelmeinket, vágyainkat és bízhatunk benne annyira, hogy ha nem is lát mindent ugyanúgy, ahogy mi, mégis megért, elfogad és szeret minket olyannak, amilyenek vagyunk - minden esendőségünkkel együtt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hiszen mindannyian kapcsolódunk egymáshoz és hiszem azt, hogy a szeretet, a bizalom és az őszinteség minden akadályon képes átvezetni az embert. Csak így tanulhatunk, fejlődhetünk és lehetünk jobbak saját magunkhoz és embertársainkhoz. A természet csendjében pedig mindig van esély arra, hogy valami megszülessen bennünk, legyen ez egy felismerés vagy egy régóta érlelődő elhatározás. Mert "az idő, amit a rózsádra vesztegettél, az teszi olyan fontossá a rózsádat." (A. de Saint-Exupéry: A kis herceg)

 

Adjunk időt magunknak, és szeretteinknek - főleg ezekben a nehéz időkben. Mert akinek szerepe van az életünkben, az egész biztosan ezután is ott lesz velünk.