Új-Zéland maga a csoda. Soha életemben nem gondoltam, hogy valaha is eljutok ebbe az országba, de a sors úgy hozta, hogy 2017-ben a Qatar Airways Doha-Auckland járata lett kikiáltva a világ leghosszabb járatának (pontosan 14.535 km-re van egymástól a két város légvonalban). Ennek apropóján az volt a légitársaság marketing menedzsereként a feladatom, hogy magyar újságírókkal egy tanulmányút keretében elutazzunk a Fehér felhő földjére (a helyiek így hívják hazájukat) és bemutatva az ország megannyi természeti csodáját érdekes beszámolók, cikkek szülessenek a helyről.
Tartalomjegyzék:
Az utazás
Szerencsére szakmailag nagyon profi újságírói csapattal vágtam neki az útnak. A barátságos légkörnek hála még a 16 órás repülőút is viszonylag gyorsan eltelt Doha és Auckland között.
Tudtad?
Érdekesség a járattal kapcsolatban, hogy ezt az utat a légitársaság Boeing 777-es géppel repüli, mert csak ennek a tankja akkora, hogy megtölthető elegendő kerozinnal az útra. Dohából Auckland-be 16 óra 10 perc az út, visszafelé viszont már 17 óra 45 perc. A hosszabb idő nem a Föld forgási iránya miatt van, hanem a szembe fújó szél lassítja a járatot. 4 pilóta és 15 légiutas-kísérő szolgálja ki a 217 turista, illetve 42 business utast.
A repülési idő alatt 5 perces szünetekkel megnézhető a Gyűrűk ura és a Hobbit teljes trilógiája!
Mivel szó szerint csak pár napunk volt felfedezni Új-Zéland északi szigetének minél több szegletét, ezért a programunk összeállításában és levezénylésében Csaba Shepherd (NewTourZealand.com), magyar származású, de már 13 éve kint élő idegenvezető segített. Az időeltolódás a téli időszámításban pont 12 óra volt, vagyis amikor megérkeztünk az auckland-i repülőtérre októberben hajnal 5-kor, akkor Magyarországon még csak előző nap délután 17 óra volt! Na, ebből lesz a jó kis jet lag! – gondoltam magamban. Itt ugyan tavaszodott (hiszen a déli féltekre érkeztünk), de még inkább hasonlított az időjárás egy márciusi csípős reggelre, mint egy kellemes májusira.
Leszállás után rögtön egy 10 személyes kisbuszba pattantunk, Csaba vezetett (volt angolszász gyarmatként a közlekedés jobb oldali maradt) és irány az óceánpart! Csaba megesketett minket, hogy nem aludhatunk el napközben, akármennyire is fáradtak vagyunk, mert akkor éjszaka nem fogunk aludni és nem tudunk átállni az itteni bioritmusra.
Fekete homokos óceánpart, a Muriway Beach
Szóval kissé álmosan, de annál nagyobb kíváncsisággal utaztunk a Muriway Beachre a repülőteret elhagyva. Még most, évekkel később is emlékszem arra a pillanatra, amikor megláttam a fekete homokos (vulkanikus) óceánpartot és a tomboló hullámokat, valamint a parttól nem messze a zöldellő hegyvidéket. Tényleg könnybe lábadt a szemem a meghatottságtól. Már ekkor teljesen a hely hatása alá kerültem a helynek és hálás voltam, hogy ide is eljuthattam. Mint később kiderült, a vulkanikus mozgásoknak köszönhetően alakult úgy, hogy az óceánpart homokja feketére színeződött. Szerintem varázsenergiával bírt a földje, mert az egész csapatot feltöltötte energiával és pozitivitással.
Ezen a területen egy nagyobb társaságot ismerhettünk meg, ők voltak a szúlák, akiket én elneveztem mérnöki madaraknak. Ugyanis a part mellett magasodó sziklák tetején olyan mérnöki pontossággal ültek sorban egymás mellett, hogy azt tervezni nem lehetett volna jobban. Hihetetlen, hogy milyen csodákra képes a természet - a legnagyobb könnyedséggel.
Wenderholm Regional Park
Nem tudom, hogy csináltam, de sikerült fennmaradnom előző nap este 10-ig, ezért az első éjszakát úgy aludtam végig, mint egy jóllakott kisbaba. A csapatból nem mindenki volt ilyen szerencsés, de lelkesen készülődtünk a második napi programunkra, ami a Wenderholm Regional Park meglátogatását jelentette. Ez a természeti csoda az északi sziget keleti részén található 60 hektárnyi területen, és két folyó, a Puhoi és a Waiwera fogják közre. Ez a hely elhozta a totális nyugalmat és feltöltődést számunkra, szerintem a képekből is látszik, mennyire varázslatos az atmoszférája a helynek. Érintetlen természet és buja zöldellő növényzet amerre a szem ellát, valamint csodálatos óceánpart, ahol alkalomadtán a szerencsések még bálnát és delfineket is megpillanthatnak!
Waipoura erdő és a kaori fák
A természet itt egészen elképesztő diverzitást mutat, kb. 100 km-n belül elérhetünk hegyeket, völgyeket, sík terepet és az óceánpartot is az egész szigeten. Ennek köszönhetően a négy évszakot is akár egy napon belül is megtapasztalhatjuk! Ez a változatosság teszi teljesen egyedivé Új-Zélandot szerintem. Na és persze az, ahogyan a helyi 4,5 millió lakos vigyáz a földjére. Számomra egészen megdöbbentő élmény volt, hogy a Waipoura erdőbe csak úgy léphettünk be, hogy előtte a kihelyezett fertőtlenítő spray-vel befújtuk a cipőnk talpát, így védekezve az ellen, hogy esetleg szennyeződést vigyünk be az erdőbe és tönkretegyük az ottani természetes faunát. Van is mit védeni, hiszen ez a terület a bíbor kaori fák legnagyobb élőhelye. Nem ritka, hogy 600-700 évig (!) is elélnek ezek a fák – belegondoltam, hogy igazából ők az igazi élő történelem és mi mindent mondanának, ha mesélni tudnának!
Amúgy ránézésre kicsit a Gyűrűk urában szereplő Entekre hasonlítanak. Olyan szerencsénk volt, hogy nem volt sok turista az erdőben, így egy fotó erejéig átölhettünk egy-egy kiválasztott fát, én a képen egy 800 éves (!) fát próbálok átérni a karjaimmal, nem túl sok sikerrel! :D
Hot water beach
Ha még nem lett volna elég a sok természeti szépségből, Csaba egy újabb érdekes helyre vitt el minket, ahol szó szerint tátva maradt a szánk! Láttatok már tengerparton a homokból feltörő forró vizet? Na, ugye! :) Pedig itt a Hot Water Beach partjánál pontosan ez történt, a vulkanikus mini víztározóknak hála a forró víz apály idején eléri a felszínt. Igaz, csak naponta 2-2 óráig lehet élvezkedni a meleg, akár 60 Celcius fokos vízben (persze keveredve az óceáni hideg vízzel azért még nem kell tartanunk egy kiadós lábszőrtelenítéstől). A kinti hideg levegőt meg sem érezve, mint a gyerekek visongtunk, amikor érezni kezdtük a talpunk alatt felbugyogó meleg vizet!
Világító parázsférgek a Waitomo-barlangban
Itt tartózkodásunk non-plus ultra programja utolsó napra maradt, szinte földön túli élményben volt részünk. A Waitomo-barlangban élő világító parázsférgek nem kukacok, hanem apró világító testű lárvák, amelyek foszforeszkáló kék-kékeszöld színnel ragyognak a sötétben a barlang falán csüngve. A fényükkel vonzzák magukhoz a zsákmányukat, mint például az apró szúnyogokat és lepkéket (akik véletlenül beszállnak a barlangba, azok így jártak). Akár 6-12 hónapba is beletelik, mire a lárvából a férgek kifejlődnek. Ezt a jelenséget volt szerencsénk megcsodálni a barlang folyóján csónakázva. Vaksötét és síri csend uralkodik a barlang mélyén, fényképezni, mobiltelefont használni tilos, így ezek a képek kivételesen nem sajátjaim, hanem internetről vannak beillesztve. A képek talán sejtetik, de azt az élményt egészen biztosan nem tudják visszaadni, amit akkor ott átéltünk. Fantasztikus volt érezni a természet lenyűgöző kreativitását és nagyságát, illetve megtapasztalni immár sokadszor, hogy az új-zélandiak mennyire, de mennyire óvják, ápolják földjüket.
Esküszöm, ebben a csendben úgy éreztem, mintha Isten érintett volna meg minket. Az út végén, újra a felszínre kimászva, beletelt pár percbe, mire egymással újra beszélgetni kezdtünk – mindenki még a hatása alatt volt a látottaknak. Styx, a folyó neve, mint később megtudtam, a görög mitológia szerint az Élet és Halál birodalmát választotta ketté. Talán nem véletlenül nevezték el így a barlang vizét sem.
Ha egyszer növényként születnék újjá, és tehetném, biztos kérném a Jóistent, hogy Új-Zélandra teremtsen. Az a fajta harmónia és pozitív energia, ami az egész országot körüllengi, valami varázslatos erővel bír. Feltölti a lelket észrevétlenül pozitív energiával és gondolatokkal. Az ember észre sem veszi, de szinte megfiatalodik és kicserélődik – rájön, hogy felesleges aggodalmaskodni dolgokon, amiket nem tud megváltoztatni, de tenni lehet és kell is olyan dolgokért, amiknek sorsa rajta is múlik, múlhat. Minden rezdülése a természetnek, minden mosolya az embereknek annyira őszinte és mélyről, belülről jövő, hogy nem véletlenül nevezik Új-Zélandot a világ legboldogabb országának. Hálás vagyok, hogy 5 napon keresztül megtapasztalhattuk ezt a csodát.
Utazás előtt mindenképp olvasd el ezeket a hasznos úti tippeket!
További élménybeszámolókért és hasznos utazási tippekért, információkért kövesd Facebook és Instagram oldalam! :)
Ezek a cikkek is érdekelhetnek az országról:
Comments